2012. március 13., kedd

Drazsé

Rendhagyó post következik, mesélek egy kicsit arról a valakiről, aki miatt a legdühöngősebb, legrosszabb napjaimat is nevetve fejeztem be - ő Drazsé.

A névből már kitalálhattátok, hogy nem egy emberről van szó, de elmesélem kicsit az előzményeket. Tudni kell rólam, hogy a csúnya állatokért vagyok oda - pontosabban számomra ezek az állatok gyönyörűek, így inkább úgy fogalmaznék, hogy a legtöbb ember szerint csúnya állatok vonzanak. Fogadtam már örökbe tapírt az állatkertben, simogattam tatut, imádom a földimalacokat és a lajhárokat, és persze régi szerelmem a kopasz tengerimalac. Nagyjából 2 éve sokat jártam az Árkád környékén, és ilyenkor mindig benéztem az ott lévő állatkereskedésbe, ahol a kedvenc állatom egy kopasz tengerimalac volt, akit - rendkívül fantáziadúsan - elneveztem Kopaszkának. Hetekig látogattam Kopaszkát, majd egyik napról a másikra eltűnt, megvették. Persze a titkos vágyam az volt, hogy én vegyem meg, de akkor pénzem és lehetőségem sem volt arra, hogy tengerimalacot tartsak. Ahogy beütött a sok gond év végén, elkezdtem gondolkodni azon, hogy kellene valami, ami eltereli a gondolataimat, és hirtelen bevillant, hogy egy kisállat erre tökéletes lenne. Még aznap elkezdtem keresni eladó malackákat, és pár nap e-mailezgetés után találtam egy almot, ami tökéletesnek tűnt. Nem sokra rá elmentem megnézni a kölyköket, összesen három volt, és jött a nagy feladat: választani kellett. Végül semmi dolgom nem volt, mivel míg az összes kölyök elbújt a házukba, az egyik kismalac kijött hozzám, és hangosan csipogott: egyértelmű volt, hogy őt viszem haza decemberben. Időközben egy nagyon érdekes dolog derült ki: találjátok ki, kinek a kölyke lett az enyém? Persze, hogy Kopaszkáé, a malacé, akit régebben vágyakozva nézegettem.

Ilyen volt

Mire eljött a nagy nap, már minden szükséges kelléket beszereztem, és mondanom sem kellett, hogy Drazsét mindenki imádta. Az elején persze nagyon félt, minden kis zajra összerezzent, ám meglepően gyorsan megszokta az új környezetet, az igazi siker persze az volt, amikor életében először elkezdett "dorombolni". Azóta nagyon jól összeszoktunk, már a körömvágástól sem sír annyira, imád rajzfilmet nézni (a Goofy a kedvence), és ami a legmeglepőbb: éjszaka úgy alszik, mint egy kisbaba. Ezen nagyon meglepődtem, mert hiába nappali állat, számítottam rá, hogy zajongani, sípolni fog, de nem - ahogy meglátja, hogy aludni készülök, ő is visszavonul a kuckójába, és öt perc múlva már lógó fejjel alszik. Egyszerűen imádom a természetét, a legrosszabb hangulatomból is kizökkent, ahogy örömében ugrál, szalad az ágyamon, vagy épp végignyalogatja az összes ujjamat. Drazsé most volt négy hónapos, úgyhogy lassacskán eléri a végleges méretét, ami durva esetben akár egy kilót is jelenthet - még nem mértem meg, de annyi még biztosan nincs, figyelek rá, hogy ne etessem túl, mert ha rajta múlna, egy egész erdőt megenne fél óra alatt. A gondozása nagy odafigyelést igényel, de nem túl bonyolult, mindenesetre több törődést igényelnek, mint a szőrös társaik, hiszen a bőrüket nem védi semmi.

Ilyen lett

Drazsé egyébként úgynevezett skinny tengerimalac, ami azt jelenti, hogy bár a teste kopasz, az orrát és a lábait szőr fedi. A másik hasonló fajta a baldwin, melyek szőrösen születnek, és fokozatosan hullik ki a szőrük, majd teljesen kopaszok lesznek.
Ennek a postnak lényegében semmi hatalmas tanulsága nem volt, csupán szerettem volna bemutatni nektek Drazsét, és népszerűsíteni a kopasz malacokat, higgyétek el, én egy életre eldöntöttem, hogy ezentúl csak tengerimalacom lesz.

2 megjegyzés:

Unknown írta...

annyira tündér!!! :)

Mimozagirl írta...

Nekem is malacom volt, csak szőrös, nagyon szeretnivaló állat. Szeretnék megint valamikor.