2011. május 10., kedd

Fejeden a stílusod

Nemrég munkát kaptam egy ruhaüzletben, ahol nézegettem az új árukat. Azonnal észrevettem egy gyönyörű, széles karimájú, krémszínű kalapot, amit rögtön fel is próbáltam, de szomorúan konstatáltam, hogy a növésben lévő rövid hajam és az elálló fülem nem kedvez túlzottan az alapból is hosszúkás arcformámnak. Kénytelen voltam visszatenni a polcra a gyönyörűséget, annyiban viszont érdemes volt, hogy azóta a kalapok körül forognak a gondolataim.

A kalap kényes téma, különösen oda kell rá figyelni, tudni kell viselni. Most, hogy elpuffogtattam az összes kalapos közhelyet, rátérnék a részletekre. Általában minden frizurához, arcformához illik egy kalapfazon, de nem véletlenül látjuk a régi filmekben hullámos hajú nőkön - a helyes fürtök nagyon jól kiegészítik azt az elegáns stílust, amit a különböző fejfedők hordoznak magukban. Mint mindennek, ennek is sok-sok próbálás az ára, viszont ne felejtsd el, hiába halsz meg a gyönyörtől a széles karimájú szalmakalapokért, ha nem áll jól, sokkal többet árt a kinézetednek, mint használ.


Sok lánynak már a mindennapi öltözködésébe is beférkőztek ezek a kiegészítők, ám nagyon ritka, amikor valaki tényleg eltalálja a neki valót. A férfias fazonú keménykalapok (pont, mint amilyet Regős Bendegúz is hordott), és a kockás Michael Jackson-stílusúak az alter fiúkon jól állnak, de semmiképp ne válassza ezeket egy lány. Alapvetően három csinos és elegáns kalapfazon van, ezekhez állítottam össze nektek egy-egy szettet.
Talán a legelterjedtebb női kalapfajta a széles karimájú. Ha próbáltál már ilyet, tudhatod, hogy nem egyszerű beállítani, néha búraként a fejedre lapul, néha cowboyosan hullámzik (jut eszembe, természetesen a cowboykalap is tilos). Amilyen népszerű ez a fazon, pont annyira kényes. Az elálló füleket például még jobban erősíti, és a kerek arcformához sem szerencsés. Az ovális, a szögletes és a szív alakú arcformához viszont illik, és ha a frizurát is eltalálod, nagyon bájos leszel. A rövid haj sem akadály, főleg, ha a frufrudat Twiggy-stílusban oldalra fésülöd. Ha megvan az a szín, az az anyag és az a méret (!), amiben kényelmesen érzed magad, elkezdhetsz gondolkodni, hogy mivel hordd. Érdemes alapszínt választani, általában a krémszínű és bézs darabok mutatnak a legjobban, és ezeket ki is lehet használni. Többnyire minden maxiruhával jól mutat ez a fazon, de nagyon figyeljünk oda, hogy könnyeden válogassuk össze a darabokat, ugyanis minden szetten látszik, ha erőlködve, nyögvenyelősen állították össze. Egy fekete csőtop, egy világos, kényelmes maxiszoknya, és egy vékony deréköv pontosan megadják a kellő eleganciát és kényelmet, magas sarkúra pedig ez esetben semmi szükség, nyugodtan vegyük fel mellé a kedvenc szandálunkat.


A középen látható fazont nagyon nehéz megfelelően passzintani. Mivel ez a forma a régi időket idézi, fontos, hogy az egész szettünk kapjon egy erős vintage hangulatot. A vastagságából ítélve az is kiderül, hogy ezeket csak és kizárólag télen hordhatjuk. Egy egyszerű szövetkabáttal, egy vintage ruhácskával, harisnyával és egy szép kendővel még elérhetjük azt a hatást, ami nem nevetséges és nem tűnik jelmeznek. Egy modern magassarkú mindenesetre kötelező, ha nem akarunk úgy kinézni, mint Mr. Bean barátnője. Ez a darab - mivel ilyen sok odafigyelést igényel - inkább alkalmi viselet, mint hétköznapi, de épp ezért nagyon feldobhat egy-egy "kiöltözős" alkalmat.
A harmadik, és egyben utolsó fazon szintén rendkívül népszerű, ami annak köszönhető, hogy szinte mindenkinek jól áll. Itt már lehet kísérletezgetni, de legjobban a kényelmes fesztiválstílus illik hozzá: egy virágos miniruha csizmával (ha már fesztivál...), semleges színű kardigánnal - kész is a kényelmes, de látványos outfit.
Kicsit ki kell térnem a fürdőruhákra is, hiszen nemsokára itt a strandszezon: a pánt nélküli, netán nyakbakötős, retro fazonú bikinikhez csodásan mutat a széles karimájú kalap, így a parton is érdemes bevetned a kedvenc kalapodat!

4 megjegyzés:

CiliHebrentch írta...

nagyon örülök ennek a cikknek, imádom a kalapokat, de még nem találtam megfelelőt. a széles karimájú kalaphoz még annyit, hogy sajnos csak a magas lányoknak áll jól, nagyon összenyomja az alakot. (pedig nem vagyok alacsony, 170 kb).

Johanna írta...

ááá már alig várom a fürdőruhás cikket:)
Ha szabad megkérdeznem, melyik ruhaüzletben dolgozol?

Regina M. írta...

Vácon dolgozom egy kis butikban, Mardel a neve, ha esetleg itt jársz, szeretettel várlak :)

Vadpulyka írta...

Szerintem egy lány is hordhat fiús kalapot, ha olyan a stílusa.