2010. január 31., vasárnap

Lemeztelenedve

Már korábban is írtam a nude trendről, mely már tavaly elkezdte térhódítását, azonban csak idén robban be igazán. A "meztelen" divat a legnagyobb divatházak kifutóin jelent meg a 2010-es tavaszi-nyári bemutatókon, ez is azt bizonyítja, hogy érdemes rajta tartanunk a szemünket!

A nude divat egyik élharcosa Stella McCartney, aki most korlátok nélkül kiélvezheti kedvenc trendjét, és ahogy elnézzük idei nyári kollekcióját, ezt meg is tette. Az angol tervezőknél egyébként is nagy népszerűségnek örvendenek a természetes, natúr színek, gondoljunk csak a Burberry Prorsum ruháira. Hogy miért kapták fel ennyire? Nincs is jobb dolog nyáron, mint belebújni egy szellős, kényelmes ruhába, az ilyen árnyalatok pedig szinte követelik a laza szabást. Persze ne gondoljunk semmi unalmasra, ha megnézzük az alábbi összeállítást, láthatjuk, hogy a tervezők nagyon izgalmas, lágy esésű ruhákat hoztak létre.


A nude természetesen nem csak a teljesen testszínű darabokat jelenti: minden olyan árnyalat beletartozik, mely valahogy összeköthető a meztelenséggel vagy a természetességgel. A fent látható Stella McCartney blézer csillogó anyaga ellenére sem hat harsánynak, szabása és színe miatt nőies, nyárias benyomást kelt. A Fendi képen láthatjuk, hogyan a legegyszerűbb feldobni egy natúr árnyalatú ruhát: egy vad, fekete magassarkúval! Már több szezon óta tartja magát az "ártatlant a vaddal" trend, mely a szerény, kislányos elemek lázadó, sötét darabokkal való keverését jelenti. Egy rózsaszín, fodros ruha önmagában nem túl feltűnő, azonban ha párosítjuk egy vastag, fekete derékövvel, nagyon merész kombinációt kapunk. Ahogy vége lesz a téli kiárusításoknak, érdemes körbenézni az üzletekben, rengeteg nude ruhát fogunk találni, az eddigi kedvencem a bézs színű maxiblézer, mely a magas lányokon nagyon jól mutat.


A "meztelenség" nem csak a ruhákat inspirálta, hanem a sminkeket is: a nude smink egyszerű és nagyon csinos, ezért nem árt elsajátítani a trükkjeit. Ha belefogunk, legyen gondunk a sima és makulátlan bőrre: mivel az arcunkon lévő smink minimális lesz, a legfontosabb, hogy bőrünk szép legyen. Ha szükséges, alapozzuk le a bőrünket. A Donna Karan képen láthatjuk, hogy a modellnek még a száját is mattosították, ezt mi is egyszerűen megoldhatjuk egy kis púderrel, vagy ha az kényelmetlen lenne, egy natúr színű rúzzsal. A bronzosító púder is nagyon jól jöhet, szépen kontúrozhatjuk vele az arcunkat, és az arc formáját is korrigálhatjuk vele. A szemhéjra visszafogott, csillogó árnyalatok kerüljenek: barackszín, bézs, homokszín, vagy enyhébb bronz. Szemöldökünket világos árnyalatú ceruzával lehet kiemelni, és a hajunkat se hanyagoljuk el: a természetesség nevében engedjük ki, formázzunk laza hullámokat, vagy fogjuk össze egy lágy esésű kontyba. A lenti Polyvore montázsban összeszedtem néhány ötletet arra az esetre, ha a nude smink mellett döntenénk:
Bevallom, izgalmas oka van annak, hogy épp erről a trendről írtam: egyelőre csak annyit árulhatok el, hogy belefogtam valamibe, ami a nude divat köré épül, remélem olyan kedvvel fogadjátok majd, amilyennel én csinálom. Pár hét múlva már konkrét dolgokat is tudok mondani, addig is várom a véleményeteket a nude divatról!

2010. január 29., péntek

Rock it!

A tavalyi divatmagazinokat lapozgatva figyelmes lettem egy egyszerű, de annál nagyszerűbb trendre: a stylistok által csak "rocker tee"-nek nevezett darab tökéletes kiegészítője egy divatos, laza összeállításnak, és az sem mellékes, hogy ha nyitva tartod a szemed, fillérekért is hozzájuthatsz.

Nagy rocksztárok képével, logójával díszített pólókat itthon eddig csak xxl-es méretben, és főleg fiúkon láttunk, de itt az ideje, hogy elcsenjük ezt a stílust, és beépítsük az öltözködésünkbe. Persze nem a lógó military-nadrágra és társaira gondolok, hanem ennek a nőies változatára. Egy méretben passzoló "rocker" pólót beszerezhetünk webshopokban, de a turkálókban is figyeljük őket, ugyanúgy, mint különböző aukciós portálokon (eBay, Vatera). Nem kell aggódnunk, ha csak használtan jutunk hozzá: minél kopottabb, annál menőbb! Arra persze nagyon kell figyelnünk, hogy az anyaga ne legyen nagyon leharcolt, lyukas, kinyúlt, hiszem mégiscsak lányok vagyunk. A következő összeállításban megmutatom nektek a legtrendibb darabokat:


Sokan biztos felhördülnek majd, hogy mekkora sznobság egy együttes nevét csak a divat kedvéért magadon hordani, ha netán te is közéjük tartozol, azt tanácsolom, válassz olyan darabot, melyen valamilyen hasonló minta van - például a képen látható Phillip Lim felső, melyen egy kéz mintája látható. Akinek azonban ez nem okoz problémát, bátran öltse magára David Bowie kultikus villámos portréját, vagy akár Gene Simmons ijesztő Kiss-es pózolását.
Hogy mivel hordd ezeket a pólókat? Legyél nagyon óvatos, ha túl sok mindent aggatsz magadra, könnyen nevetségessé válhatsz, de passzoló nadrággal, és néhány visszafogott kiegészítővel kényelmes, és persze szuperdivatos ouftitet tudhatsz majd magadénak.

Egy ilyen pólóhoz a legjobb választás a farmershort és egy szandál, főleg a mostanában divatos gladiátor fazon. Ha sportcipőt húzunk, összeállításunk inkább fiús lesz, szóval ezt kivételesen hagyjuk a szekrényben. Fontos, hogy megtartsuk az egyensúlyt a nőies vonások és a fiús póló közt, így ha hosszú szárú nadrággal hordjuk, az mindenképp skinny fazonú legyen. Egy-egy szolidabb öv is dobhat az összhangon, csakúgy mint néhány ékszer. Az arany finomabb árnyalatai passzolnak ehhez a stílushoz, egy hosszú, vékony nyaklánc, vagy karkötő tökéletes választás lehet. A sminkünkben nem baj, ha hangsúlyozzuk a rockos stílust pl. szemhéjtussal, de ne essünk túlzásokba - a vörös rúzs például tiltólistás darab, hacsak nem vagy nagyon bevállalós. A vörös körömlakk azonban minden mennyiségben jöhet, főleg a világosabb árnyalatai. A színtelen szájfény mint mindenhez, ehhez is illik, ha valami színesebbre vágynál, maradj a natúr árnyalatoknál - barackszínnél, vagy halvány rózsaszínnél.

Neked tetszenek ezek a pólók?

View Results
Create a Blog Poll

2010. január 28., csütörtök

Célozd meg a leárazásokat!

Az itthon is kapható fő divatmárkák nem könnyítik meg a dolgunkat, ha divatosan szeretnénk öltözködni. Annak, aki tanul, és mellette nem dolgozik, sokáig kell spórolnia egy-egy új felsőre, vagy kabátra. Én is ebbe a táborba tartozom, így örömmel láttam, hogy hatalmas kiárusítások kezdődtek januárban.

Ha nem követed szinte percről percre a divat alakulását, akkor a kiárusításokat neked találták ki. Miért ne várnál néhány hetet arra a dögös fekete ruhára, amit kinéztél? Ha szerencséd van, a leárazások kezdetekor még mindig ott figyel majd a fogason, és így nem kell túl mélyen a zsebedbe nyúlni érte. Ha ebben az időszakban szeretnél beújítani egy ruhatárra, először is türelem, készülj fel rá, hogy nem csak te fogsz versengeni az utolsó darabokért. Rendet sem mindenhol tartanak, a leárazott darabok gyakran csak egy nagy kupacban díszelegnek, de egy magára valamit adó bolt figyel arra, hogy a leárazott ruhák is szépen, csoportosítva kerüljenek ki a polcokra. Érdemes mindent végiglapozgatni, sose tudni, hol bújik meg az a felső, amit már évek óta keresel, méghozzá negyedannyiért, mint pár hónapja. Ha eddig a nadrágok árát sokalltad, most célozd meg őket, a drágább ruhadarabokat ugyanis gyakran adják féláron.


A leghasznosabb ilyenkor az örök darabok beszerzése: egy fehér felső, egy egyszerű farmer, egy ballonkabát - csupa olyan dolog, ami soha nem megy ki a divatból, és mégsem kell feláldoznod értük a szülinapra kapott pénzedet, vagy a nehezen összekapart ösztöndíjadat. Mostanra már a leárazások végéhez értünk, ilyenkor általában engednek még egy kicsit az áron, a készlet viszont szegényesebb - fogjatok össze néhány barátnővel, és kapjátok a nyakatokba a várost - meg fogtok lepődni, mennyi mindent vettetek: és az sem mindegy, hogy mindezt feleannyiért, mint korábban.

Hogy hol keresd az akciókat? A Mango lehengerlő készlettel vár: rengeteg táska, felső, kabát, nadrág, többnyire féláron. Nadrágot 5000-ért, kabátot 7-8000-ért, felsőt pedig akár már 1000 Ft körül találsz. A H&M már szerényebb leárazott kínálattal készült, de itt is lehet találni kincseket. Te találtál valamit a kifutó darabok közt? Várom a kommented!

2010. január 23., szombat

6 alapdarab, mely nem hiányozhat a szekrényedből

Divatosan öltözködni egyáltalán nem nehéz, csak leleményesség kell hozzá. Gondolom sokan tudjátok, hogy minimális számú alapdarabból már letisztult, igényes outfiteket állíthatunk össze télen-nyáron. Most 6 ilyen ruhadarabot mutatok be nektek.

1. Fekete szövetkabát
Egy teljesen egyszerű fekete kabátot mindenképp érdemes beszerezni. Hétköznapokra, alkalmakra is megfelelő, kényelmes viselet. Ha kicsit merészebbre vágynál, ne színekkel, hanem a fazonokkal kombinálj: keresd az érdekes szabásokat, feltűnő gombozást, variálj a kabát hosszával - mindegy, a lényeg az, hogy megtaláld a neked valót.

2. A tökéletes farmer
Teljesen passzoló farmert nagyon nehéz találni, de ha megvan, akkor nagyon sokáig hordhatod. Ha sikerült ráakadnod egy olyan darabra, mely szabásban, fazonban, hosszban, színben pont rád illik, érdemes kettőt is venni belőle, persze két különböző árnyalatban. A farmer az egyik legpraktikusabb ruhadarab: hordhatod télen, nyáron, suliba, boltba, és bár a legtöbb ünnepi eseményen nem illik farmert hordani, máshol bőven kihasználhatod.

3. Nyári ruha
A tavalyi nyár legnagyobb slágerdarabja volt a könnyű, színes, nyári ruha. Elárulom, idén még nagyobb mániává válik, így miért ne szereznél be egyet, vagy akár kettőt? A designerek imádják, mivel ugyanúgy hordhatod a strandra és az esti buliba, leggings-szel, dzsekivel, vagy akárhogy, ahogy neked tetszik. A H&M-ben és társaiban például rengeteg ilyet találsz, és még spórolnod sem kell rájuk túl sokat.
4. Fehér felső
Azt hiszem, ez a pont nem szorul túl sok magyarázatra. A kis fekete ruhához hasonlóan a fehér felső is örök klasszikus, soha nem megy ki a divatból. Nincs is annál jobb, amikor felkapod a kedvenc farmereddel, és nem kell gondolkodnod az aznapi összeállításon. Lehet rövidujjú, ujjatlan, vagy tunika fazonú, sosem elég belőlük.

5. Kényelmes, lapos talpú cipő
Mi, lányok tudjuk a legjobban, hogy egy kényelmes cipő életet menthet. Minden lány gardróbjában ott figyel a lapos talpú cipő: legyen ez tornacipő, topánka, vagy szandál, jó tudni, hogy van egy pár cipőnk, ami biztos nem hagy cserben minket. Egy ilyenben elmehetünk fesztiválozni, vásárolni, netán nagyokat sétálni - a világ végére is eljuthatunk bennük.

6. Magassarkú cipő
És igen, utoljára hagytam sok lány rémálmát, a magassarkút. A lapos talpúval ellentétben ezt csak a szakavatottabbaknak ajánlott hordani, nincs is annál kínosabb, amikor valaki csak topogni tud benne. Persze nem kötelező tízcentis tűsarkakon száguldani, jó alternatíva lehet egy törpesarkú, vagy ha végképp nem megy, egy telitalpú. Hogy miért? A magas sarok megnyújtja a lábat, szép tartást ad, és persze csinos, nőies megjelenést.

Kihagytam valamit? Te mit tennél a 6 alapdarab közé?

2010. január 19., kedd

A divat bibliája

"Fashion is a religion. This is the bible." - szól a The September Issue című dokumentumfilm szlogenje. Be kell vallanom, a post nem túl aktuális, mivel a film bemutatója tavaly augusztusban volt, de addig nem akartam véleményt írni róla, amíg nem látom. Tegnap viszont sikerült megnézni, és elöljáróban annyit mondhatok, hogy ez az a film, melyet minden divatrajongónak látnia kell.

A The September Issue - nevéhez híven - a Vogue 2007 szeptemberi számának elkészülését mutatja be, a kezdő ötletektől a fotózásokon át a végső döntésekig. Hogy miért is kellett ebből filmet készíteni? A válasz egyszerű: a Vogue bevállalta azt a feladatot, hogy elkészítse minden idők legnagyobb (és ezt értsétek szó szerint) és legzseniálisabb lapszámát. Az eredmény egy 840 oldalas, kb. 2,5 kg súlyú szám lett, mely rengeteg munka, és annál is több szervezés árán került az újságosstandokra. A film legnagyobb szenzációja természetesen Anna Wintour volt, aki megengedte, hogy a szám elkészítésének teljes folyamatát filmre vegyék, bepillantást engedve a kulisszák mögé. Gondolom, mindenki unja már az Ördög Pradát visel-hasonlatot, ám aki csak azért nézi meg a filmet, hogy megbizonyosodjon róla, hogy az Anna-Miranda hasonlat jogos, az sem fog csalódni. Bár az előkészületeknél Ms. Wintour még mézes-mázos főnökasszonyként tűnik fel, de ahogy haladnak a cselekmények, egyre inkább látszik, hogy nem véletlenül az ő kezében van ez a kőkemény szakma.


Anna szinte sosem mosolyog - kivéve persze az üzletfeleknek, meg néha a fotósoknak -, és amikor egy-egy megszeppent asszisztens félve mutogatja neki az ötleteiket, csupán ennyit mond: "Szerinted ez elég erős anyag egy szeptemberi számba?". Ebből már a legtapasztaltabb fashioniszta is tudja, hogy az illető ötletei nem fognak bekerülni a lapba. Anna nemcsak az asszisztensekkel kemény, de a közvetlen munkatársaival is. Grace Coddington, egykori modell például autóbalesete után vált a Vogue kreatív igazgatójává, de Anna még az ő ötleteiben sem bízik vakon. Egy divatanyagát a lapszám elkészülése előtti ötödik napon fotóztatta újra, nem kis idegeskedést okozva ezzel Grace-nek, és az egész stábnak. A szám címlaplánya a divatikon Sienna Miller volt, és akinek ez a név nem mond eleget, képzelje el az alábbi képeket: Mario Testino fotóz, Jean-Paul Gaultier Coco Rochán mutatja be a következő kollekciójának darabjait, az Yves Saint Laurent vezető tervezője azon kesereg, hogy utálja a telet, de felbukkan Vera Wang, és Oscar de la Renta is. Mi más kellene még? Talán egy pohár bor, és egy kényelmes kanapé, de ezek nélkül is bátran ajánlom a filmet mindenkinek, aki szereti a divatot, és azoknak is, akik meg fogják szeretni.

2010. január 12., kedd

Burberry Prorsum 2010 S/S

Az előző bejegyzésben említett trendek, elemek szinte mind megjelennek a Burberry 2010-es tavaszi-nyári kollekciójában. A már kultikussá vált ballonkabát mellett találkozhatunk a megszokott lágy színekkel, harmonikus, de mégis formabontó összeállításokkal.

A márka arca idén is Emma Watson lett, aki profi modelleket meghazudtoló módon állta a fotósok, sminkesek és stylistok támadását. Emma imádja a Burberry ruháit, elegánsnak és kényelmesnek tartja őket, és azt is elmondta, hogy a legjobban annak örül, hogy divatba jött a hangsúlyos vállszabás. "Egyszerűen imádom!" -mondta. A fotózás duplán különleges volt a fiatal színésznő számára, ugyanis az egyik férfimodellnek a testvérét, Alex Watsont választották.

A fotók egyébként nagyon jól sikerültek, csakúgy, mint a ruhák. A kollekcióban a testszínű, camel és bézs darabok mellett olyan színek is megjelentek, mint az Emma kabátján is látható, fényes hatású lila, a fehér, valamint a zöld és a kék egyes árnyalatai. A divatbemutató a Burberry arculatához híven összeszedett volt, elegáns, a modellek kivétel nélkül csodásak voltak. Ami nagyon tetszett még a bemutatón, azok a modellek cipői voltak. Tökéletesen illettek a ruhákhoz, az alattuk viselt zokni pedig egy plusz csavart adott az összeállításoknak. A bemutató utáni buli is hatalmas durranás volt, a zenét az angol Kooks szolgáltatta, de nem is folytatom tovább, beszéljen helyettem az alábbi videó:


2010. január 11., hétfő

Trendkalauz 2010-re

Biztosan sokfelől hallottatok már az idei trendekről, de mivel divatblogról van szó, szinte kötelezőnek érzem, hogy "beálljak a sorba". Izgalmas szezonnak nézünk elébe, pezsgő színekkel, kontrasztokkal, igazi tavaszi zsongással.

Ahogy elbúcsúzunk a zord, hideg évszaktól, úgy kerülnek elő szekrényünkből az üdítő színű, vékonyabb darabok, melyekre még ránézni is jó. Miért ne dobhatnánk fel idén valami még színesebbel a szettünket? Az idei tavasz egyik nagy trendje az élénk, kirobbanó színek lesznek. Tavaly a nude smink volt a menő, idén pedig a nude öltözködés lesz - ez persze nem azt jelenti, hogy meztelenül kell majd kimennünk az utcára, hanem a testszínű, bézs és világosbarna darabok keverését. Tél vége felé megjelentek a divatmagazinokban a nehéz, barokkos elemek, melyek idén is meghatározzák majd az öltözködésünket: elegáns brossok, csipkeminta, barackszín, és persze az örökzöld fodrok.


A koktélruha nagyon praktikus viselet, egy visszafogottabb darab társunk lehet nappal, de néhány kiegészítővel feldobva az esti buliban is. A designerek szerint érdemes belőlük beszerezni párat az idei szezonban, ez lesz ugyanis az év egyik legnagyobb dobása. Néhány új öv is felfrissítheti a ruhatárat, melyeket kombinálhatsz a szintén visszatérő overallal, ebből idén a pánt nélküli változat lesz a legmenőbb. Ha már a pánt nélküli ruháknál tartunk, a szabadon hagyott vállak szintén hangsúlyosak lesznek, szóval érdemes körbenézni az üzletekben egy-egy lágy esésű, vállat szabadon hagyó felsőért.
Hogy milyen színeket válasszunk? A kék minden árnyalata szuperdivatos lesz a melegebb hónapokban, csakúgy, mint a korallszín, a pink, vagy a halványabb pasztellszínek. Valószínű, hogy a sminkekben is ezek a pezsgő színek fognak megjelenni.

Neked melyik a kedvenc 2010-es trended?

'A nap outfitje' Twitteren!

Sziasztok! Örömmel nyugtáztam, hogy néhányan már követitek a blog Twitter oldalát. Mint már említettem, számos olyan rövidhír jelenik meg ott, amit itt nem publikálok, az egyik ilyen 'A nap outfitje' minirovat, azaz minden nap megtekinthettek egy ütős szettet, és vitázhattok arról, hogy bejön-e nektek, vagy nem. Emellett várható, hogy a következő nyereményjáték is a Twitter oldalhoz fog kötődni, így érdemes kattintani! A képen pedig a mai nap outfitje, Taylor Swift-től.

2010. január 7., csütörtök

A nagy magyar magazinkörkép

A divat körforgása nem lenne egész divatmagazinok nélkül. Az olyan világhírű lapok, mint a Vogue vagy az Elle hatalmas beleszólással rendelkeznek a divatvilágba. Emlékeztek arra a jelenetre Az ördög Pradát visel-ben, amikor a designer Miranda rosszalló csücsörítése miatt újratervezte az egész kollekciót? Na, a való életben is ez van, persze nem ennyire durván. Ebben a postban röviden összefoglalom az itthon is kapható magazinok stílusát (persze nem mindegyikét), célközönségét, és persze azt, hogy mennyi közük is van a divathoz.

Cosmopolitan
A mindenki által csak 'Cosmo'-nak nevezett magazin már ősidők óta a fiatal nők "bibliája". Bár divatanyag is van benne, de ez nem egy divatlap, és a fotósorozatokon kívül kevés jó ötletet láttam eddig benne. A magazin célja egyértelműen a szórakoztatás, cikkeik főleg a pasik-szex-szépség vonalon mozognak, könnyedek, viccesek. A célközönséget nehéz behatárolni, mert hiába szól hivatalosan "fiatal nőknek", gimis fiú osztálytársaim is előszeretettel lapozgatták - néha ironikusan, néha nem. Mindenesetre, aki egy komoly, összeszedett divatmagazinra vágyik, ne ezt válassza. Aki viszont könnyed szórakozásra vágyik, mindenképp próbálja ki.

Joy
A Joy hivatalosan az ország legnagyobb példányszámban eladott női magazinja, úgyhogy valamit nagyon tudhatnak. Elég ritkán akad a kezembe, de tapasztalataim szerint nagyon tág közönségnek szól, könnyed cikkekkel, de komoly témák is akadnak benne. Arculata bohókás, csajos, csakúgy, mint a tartalma. Őszinte leszek, nekem néha kicsit unalmas. De ez valószínűleg azért van, mert nem tartozom a célcsoportjukba, ami főleg a huszonéves nőket jelenti. A Joy online divatanyaga viszont elég jó, azt érdemes nézegetni.


Glamour
Ha több pénzem lenne, biztosan beiktatnám a Glamour-t is az állandóan vásárolt magazinjaim közé. Tartalmas, jó cikkek vannak benne, és ami a legfontosabb: naprakész, összeszedett divatanyag, tanácsok, válogatások a hazai kínálatból. Terjedelme pont megfelelő, kis mérete nagyon praktikus. A ruhák, melyeket beválogatnak a divatanyagba, általában mindenki számára elérhetőek, a Glamour-napok nevű kezdeményezés pedig sok kétségbeesett lány életét mentette már meg. 400 Ft körüli ára a többi társához képest teljesen korrekt, szóval ha egy olcsó, de minden szempontból megfelelő divatlapra vágysz, válaszd ezt!

Marie Claire
A magyar magazinok közül ez az egyik kedvencem. Az ok egy mondatban az lenne, hogy van mit olvasni rajta. Nem volt még a kezemben olyan száma, melyet ne olvastam volna végig, minden cikk értelmes, néha elgondolkodtató, de szórakoztató is. A divatanyag csodás, naprakész, izgalmas cikkekkel teli, a fotók is egytől egyig jók. Szerintem elég sokat sejtet az, hogy a lap divatszerkesztője Tóth Ali. Egyébként pont ő írt nemrég egy nagyon ütős cikket a londoni Fashion Week-ről, képekkel, élményekkel, pont úgy, ahogy egy ilyen cikket meg kell írni. Egyetlen negatívum az ár, de ha a tartalmat nézzük, még így is elfogadható. Mindenkinek nagyon ajánlom!


Elle
Az Elle az a magazin, melyet ha törik, ha szakad, mindig megveszek. Napokig tart, míg minden cikket elolvasok, és a Marie Claire-hez hasonlóan ez a lap is tartalmas cikkekkel van tele, melyeket egyszerűen csak jó elolvasni. Azt szerintem meg sem kell említenem, hogy a divatanyag nagyon erős, hiszen az Elle szinte egyet jelent a divattal. Általában a címlapot is eltalálják, és a terjedelem is pont jó. Mivel a magazin alapja lényegében az amerikai változat, természetesen itt is vannak olyan cikkek, melyeket átvesznek tőlük, de mindezt - a Glamour-ral ellentétben - nagyon ügyesen teszik, mindig a lehető legtöbbet változtatnak rajtuk, így néha még nekem sem tűnik fel, hogy jé, ezt a cikket mintha már angolul olvastam volna. Az Elle ára hasonló mint a Marie Claire-é, kb. 900 Ft, ami nem nevezhető alacsonynak, de szerintem az a sok minden, amit megtudhatunk belőle, mindenért kárpótol.

InStyle
Az InStyle magazin már nagyon régóta létezik az USA-ban, és nemrég bekerült kis hazánkba is, így amikor megláttam, meg is vettem, mondván, egy esélyt megérdemel. Habár voltak jó cikkek, de a divatanyag eléggé felháborított. Sikerült egy olyan lapszámot vennem, mely elvileg tele volt költségkímélő tippekkel - gyakorlatilag pedig egy átlagember sem tudta volna kifizetni az általuk olcsónak titulált darabokat. Legjobban viszont a következő mondaton akadtam ki (nem tudok pontosan idézni, de nagyjából ez volt): "Ha ruhatáradban sok "hamisítvány" van, legalább egy eredeti darabot szerezz be, például egy Hermés táskát (!!), egy Chanel cipőt, vagy egy Cartier órát." Nem tudom, látták-e már a szerkesztők például egy Cartier óra árát, de higgyék el, egy átlag magyarnak kb. a lakása menne rá. Ezek után úgy döntöttem, hogy inkább maradok a jól megszokott Elle-nél, de nem szeretnék ítélkezni, mivel tényleg csak ezt az egy számot olvastam.

Neked melyik a kedvenc magyar magazinod, és miért?

SA&F a Twitteren!

Aki rendszeresen olvassa a blogot, biztos örülni fog ennek: a SA&F-nak mától él a Twitter accountja, szóval ha naprakész információkat szeretnél a divatról, kövesd nyomon! Az oldalon számos olyan hír/információ lesz, melyek nem lesznek a blogra kipostolva. Szóval, ha szinte éhezel a rövid divathírekre, kattints a jobb oldalon lévő "Follow" gombra!

Visszatér a Skins

Majdnem egy éves szünet után tér vissza a bristoli fiatalokról szóló sorozat az E4-on. Nemrég nyilvánosságra kerültek a negyedik évad promo fotói is, melyek alapján talán végre egy vidámabb, színesebb évad elé nézünk.

A Skins című angol sorozat 2007-ben indult hódító útjára, mely később kisebb késéssel - és borzalmas szinkronnal - megjelent a hazai műsoron is. A sorozat népszerűségének oka valószínűleg az, hogy olyan dolgokat boncolgat, melyekre minden fiatal kiváncsi - szex, drog, alkohol -, de más sorozatokban ezt nem kapja meg, vagy csak kisebb dózisban. Első nézésre a legszimpatikusabb az volt benne, hogy messze eltér az amerikai tinisorozatok "boldog, tökéletes család" sablonjától: itt nem kerül be mindenki az óhajtott egyetemre, nem megy el a szalagavató bálra az osztály szépfiújával, a Skins szereplői egyszerűen élnek, méghozzá egy olyan életet, ami tőlünk sincs túl távol.


Aki nézi, tudja, hogy az első két évad után szinte a teljes szereplőgárdát lecserélték, így - ha a két évados felosztást nézzük - most láthatjuk valószínűleg utoljára a második csapatot. Az évad promóciós képei élettel teli, színes hangulatot sugároznak, így merem remélni, hogy maguk az epizódok is hasonlóak lesznek: borzalmasan unalmas volt a 2-3. évad szenvedése. A stáb továbbra is tartja azt a hagyományt, hogy a nézők nyílt forgatási napokon válhatnak a sorozat részévé, sok buliban játszódó jelenetet forgatnak így. A következő ilyen alkalom január 25-én lesz Londonban, a jegyek viszont már elfogytak, ahogy az várható volt. A Skins negyedik évada január végétől lesz látható az angol e4 műsorán.

Sasha Pivovarova vs. Lily Cole

Aki nincs különösebben belemerülve a divat világába, az általában nem sokat tud a modellekről. Az olyan szupersztárok, mint Naomi Campbell, vagy Claudia Schiffer azonban mindenki emlékezetébe belevésődtek. Manapság, ebben a rohanó világban már nem leng akkora kultusz a tehetségek körül, mint akkoriban, de így is akad számos olyan modell, akire érdemes odafigyelni. Ma két ilyen sikeres lány közt dönthettek.

Sasha Pivovarova
Elég csak ránéznünk Sasha képeire, és azonnal meglátjuk a 24 éves lány arcán azokat a tipikus "oroszos" vonásokat, melyek arcának híres, karakteres vonásait adják. Pivovarova modellkarrierje 2005-ben kezdődött, amikor is a barátja átadta az IMG modellügynökségnek Sasha fotóit. Azóta a világ egyik legkeresettebb modelljeként tartják számon, szerepelt a 2008-as Pirelli naptárban, a Vogue címlapján, és olyan divatházak bemutatóin, mint a Chanel, a Valentino, vagy a Gaultier. Sasha szabadidejében imád rajzolni és festeni, és meglehetősen tehetséges is benne: képeit Párizsban és New York-ban is kiállították.

Lily Cole
A 21 éves angol lányt többek közt a Rimmel arcaként ismerhettük meg, de már a kampány elvállalása előtt szép karriert futott be. 2003-ban (12 éves volt ekkor!) már képek jelentek meg róla a Vogue-ban, és már ekkor dolgozott a nemrég elhunyt világhírű divatfotóssal, Irving Penn-nel. Sasha-hoz hasonlóan ő is megfordult a legjelentősebb divatházak kifutóin (Chanel, DKNY, Gaultier, Versace, Alexander McQueen), volt az 'év modellje', és számos reklámkampány arca is. Lily 2008-ban szerepelt a francia Playboy címlapján, az elkészült fotósorozat pedig nagyon megosztotta a véleményeket, felröppent az a pletyka is, hogy a Marks&Spencer szerződést akart bontani vele a képek miatt. A modell 2007-ben megkezdte színésznői pályafutását is, hamarosan Terry Gilliam Doktor Parnasszus és a képzelet birodalma című filmjében láthatjuk.




Neked melyik modell tetszik jobban?

View Results
Create a Blog Poll

2010. január 5., kedd

Rádóczy Bálint és a Playdog Kreatív

A blog címében lévő 'art' szó sajnos nagyon el van hanyagolva. Hogy miért? Jó kérdés, valószínűleg időhiány miatt. Egyszerűbb ugyanis írni egy divatról szóló cikket, mint elmenni egy kiállításra, beleásni magam egy filmbe, vagy hasonlók. Gondolom sokan örülnétek egy művészettel kapcsolatos írásnak, így íme egy rövid post Rádóczy Bálint munkáiról.

Ha valaki azt mondja, Pécs, nem meglepő, hogy az első asszociációnk a művészet. Zenészek, fotósok, festők kerülnek ki onnan, és a magam részéről nem is csodálom, hogy a város mediterrán hangulata ennyi embert megihlet. A fotózás, mint műfaj, sosem tartozott a kedvenceim közé. Szeretném én, tényleg, csak túl magasak az elvárásaim, egy képből én hangulatot akarok, és valami olyan kis pluszt, ami elválasztja a fényképezgető embert a fotóstól. Rádóczy Bálint fotói viszont abban a pillanatban megtetszettek, ahogy rátévedtem a weboldalára. A témái, a színei, a hangulatok borzasztó jól el vannak találva, minden kép kliséktől mentes és kellemes.


Bálint rendszeresen fotózza barátait, zenész ismerőseit. Képei alapján Berger Dalma az egyik kedvence, és ezt nem is bánom - vele készülnek a legjobb fotósorozatai. A feljebb látható képet sok másikkal együtt a PEP! magazinban láthattátok, de akadnak sorozatai az Esclin Syndo-ról, a The Unbending Trees-ről, és mindarról, ami hétköznapjaiban megihleti: a város, egy erdő, egy fa, akármi. Tavasszal megjelent a Társalgási Zsebkönyv nevű sorozata, melyhez egy régi angolszótár adta az ötletet. Rendkívül érdekes képek születtek, különleges, minimalista hangulattal.
A Playdog Bálint kreatív csapata, grafikai, fotós, és webdesign-nal kapcsolatos munkákat vállalnak el, ők tervezték például az Apolló Artmozi új logóját, és készítettek egy nagyon ütős színes dobozt a Multifilternek. Szórólapjaik messziről kitűnnek az unalmas, sablonos munkák közül, érdemes megtekinteni közülük néhányat.
A fotózás mindenkinek mást jelent, a jó fotók azonban - szerintem - mindenkit érdekelnek. Nem is kampányolok tovább, tessék megnézni a képeket, itt, vagy itt.






2010. január 4., hétfő

Beszélgetés a Looklet nyereményjáték nyertesével

Már jó ideje lezárult a Zoe Phobic-Looklet játék, de szerettem volna, ha kicsit megismeritek a nyertes összeállítás készítőjét, Bernit. Válaszai alapján egyértelműen látszik, hogy a nyeremény nem kerülhetett volna jobb helyre, igazi divatos, tudatos lányé lett Zoe Phobic gyönyörű ruhája.

1. Milyen szerepet tölt be a divat az életedben?
A divat mindig is érdekelt. Egész kiskorom óta imádom a ruhákat, és imádok öltözködni. Már háromévesen is önálló véleményem volt, hogy én mit veszek fel és mit nem. :)
Az aktuális trendet nem követem vakon, ha valami nem tetszik, vagy nem áll jól, azt nem veszem meg csak azért, hogy elmondhassam magamról, hogy hű, milyen trendi vagyok. Az aktuális divatból a nekem tetsző elemeket, ruhadarabokat használom a saját öltözködésemben, és azokat keverem más stílusokkal. Fontos, hogy jól érezzem magam benne, mert az magabiztosságot ad, és hogy passzoljon az egyéniségemhez, személyiségemhez az adott ruha.

2. Honnan szerzel inspirációt az öltözködéshez?
Inspirációt nagyon sokféle helyről merítek, akár egy könyvből, barátnőimtől, újságokból (Joy, Cosmo..), az utcáról, netes oldalakról... Például múltkor anyu fiatalkori képeit nézegettem, és abból jutottak tök jó dolgok az eszembe. Szeretem az egyszerű, variálható darabokat, amiket valamilyen jó kis kiegészítővel dobok fel. A cipők és a kiegészítők (gyűrűk, nyaklácok, sálak, övek, táskák, kitűzők, karkötők, órák...) a gyengéim.

Berni kedvenc tervezője, Vivienne Westwood

3. Van kedvenc divatterveződ, vagy modelled? Ha igen, miért pont ők?
Egyértelműen Vivienne Westwood! Örök lázadó, aki még 65 évesen is képes meghökkenteni, megbotránkoztatni az embert. A magyarok közül nagyon tetszenek Nanushka és Gyovai-Farkas Edina (Eclectick) ruhái, és nagy kedvencem Vágó Réka, aki csodaszép cipőket tervez.
Modellek közül Sasha Pivovarova a kedvenc, mert fiatal, szép, tehetséges, sikeres, és számtalan arca van.

4. Milyen szempontokat vettél figyelembe a győztes outfit elkészítésekor?
A színek, anyagok, fazonok harmóniájára törekedtem (most a barna és a különböző árnyalatai a favorit nálam). Egy laza, egyszerű de csajos outfitet szerettem volna, ami azt hiszem sikerült. :)

Az első helyezett outfit

2010. január 2., szombat

Teri Hatcher vs. Eva Longoria

Először is boldog új évet mindenkinek, aki a blogra téved! Mostanában sajnos elég ritkán frissítettem, nyakig vagyok a könyvekben, de ha akad egy kis szabadidőm, igyekszem összehozni egy-két új bejegyzést. Egyelőre csak egy párbajra futja, és tartozom még nektek egy 2010-es trendösszefoglalóval, ígérem, az is meglesz! Most a Született Feleségek két szereplőjének stílusa közt dönthettek.

Teri Hatcher
A 44 éves színésznőt sokan ismerhetik a Lois és Clark című sorozatból, de az igazi ismertséget a Született Feleségek hozta meg számára. Susan szerepe előtt elvállalt néhány mozifilmet is, de főleg epizódszerepekből élt meg, játszott például a Két pasi meg egy kicsi című sorozatban, de még a 90-es évek kultikus horrorsorozata, a Mesék a kriptából egy részében is szerepelt. 2004 óta alakítja Susan Meyer-t a népszerű sorozatban, és ebben a hat évben bőven megismerhettük a stílusát. Teri kedveli az egyszerű darabokat, ha a mindennapok öltözetéről van szó, gyakran látni farmer-póló kombinációban, és bár néha a vörös szőnyegen is vannak ballépései, általában finom, elegáns ruhákat választ.

Eva Longoria Parker
A sorozatban való megjelenése óta Eva sokak szerint a gyönyörű nő megtestesítője (bár láttunk róla smink nélküli képeket, azért elhisszük). A 34 éves színésznő rendkívül szegény családból származik, így mindent megtett, hogy kikerülhessen texasi otthonából. Eva pályája már kezdetben sokszínű volt: tudományos diplomát szerzett, miközben modellkedett, majd 2000-ben megkapta első epizódszerepét a Bevery Hills, 90210-ben. A színésznő ettől fogva számtalan sorozatban szerepelt, de nevét a Született Feleségek miatt ismerte meg a világ, Gabrielle Solis szerepében hatalmas közönségkedvenccé vált. Eva stílusa nőies, divatos, de amikor magánemberként lép az utcára, nem esik túlzásokba. Ha viszont a fotósok kereszttüzébe lép, mindig szikrázó, elragadó képet mutat magáról, csodás ruhákban, és persze kizárólag designer cipőkben.




Neked melyik színésznő stílusa tetszik jobban?

View Results
Create a Blog Poll