2010. április 15., csütörtök

Mit csinálunk a hétvégén?

Eddig még nem nagyon találkozhattatok programajánlóval a blogon. Erre a hétvégére azonban számos olyan program jutott, melyeket érdemes átgondolni. Most azt a három rendezvényt fogom nektek bemutatni, melyeket én biztosan nem fogok kihagyni.

Holnap, azaz április 16-án a Holdudvarban kezdünk, ahol Menyhárt Tamás festőművész "Baráti Album" című kiállításának megnyitója kerül megrendezésre. Ha máshonnan nem is, az Index.hu hónapokig iwiw-en és msn-en keringő videójáról biztos felismeritek a kissé (nagyon) különc, de annál tehetségesebb művészt. A megnyitó 8-kor kezdődik, a zenét pedig a Kata-Valami szolgálgatja (csak erős idegzetűeknek, már csekkoltam YouTube-on), melyben maga a Mester is gitárt ragad. A programot tűzzsonglórök is színesítik, így ha szeretnél egy kis kultúrát csempészni a hétvégédbe, ne hagyd ki.


A megnyitó után a Merlin felé indulunk majd, ahol a The Room magazin 11. számának bemutató bulija lesz. Aminek külön örültem, hogy hosszas hallgatás után végre fellép egyik nagy kedvencem, Yonderboi, de láthatjátok a francia Gelato nevű csapatot, végül pedig az elmaradhatatlan Kunk dj-párosa pörgeti be a népet. A magazin ezúttal is különleges címlappal készült: a címlaplány nem más, mint Iris Strubegger, a világhírű topmodell.

Mivel - hála mindannyiunk kedvencének, a MÁV-nak- a buli után lehetetlen emberi időben hazaérni, ha nem Pesten laksz, csak szombat reggelre fogok ágyba kerülni, így aznapra sajnos lőttek a programoknak. Vasárnap viszont újult erővel vetjük bele magunkat a pesti fergetegbe, ahol a WAMP lesz a végcél. Remélem a napok óta tartó eső aznap elkerül minket, mivel elvileg már szabadtéren nézelődhetünk a magyar tervezők ruhái és ékszerei közt. Azért is különleges ez a nap, mert ekkor debütálnak Zoe Phobic ruhái az Erzsébet téren, így ha egyedi ruhát szeretnél előrhető áron, keresd Ágo standját.

2 megjegyzés:

Berta írta...

Húú, nem semmi hétvége lesz! :)
És Krea-s bemutató is lesz ma!

Regina M. írta...

igen, az is érdekel, de az ismerőseim nagy menyhárt-rajongók :)