2010. április 30., péntek

Kedvencünk, a kardigán

Aki valaha találkozott velem, tudja, hogy imádom a kardigánokat. Ha belegondolok, szinte nincs is olyan nap, hogy ne viselném ezt a sokoldalú ruhadarabot. Hogy miért szeretem? Jól néz ki koktélruhával vagy farmerrel, szép kasmírból vagy flitteres anyagokból - mindenhogy.

Lányoknak:
A kardigánok azért praktikusabbak, mint a pulóverek, mert átmeneti időben is ugyanúgy viselhetjük. A pulcsikat sose szerettem, mert tavaszi napokon csak két megoldásom volt, ha azt viseltem: levettem, és fáztam, vagy magamon hagytam és melegem volt. A kardigánnal ilyen probléma nincs: egyszerűen csak kigombolom, és rögtön jól érzem magam. Persze nemcsak ez az egy érv szól mellettük, hanem az is, hogy egyszerűen minden stílusba beleillenek: stílusos csavart ad egy alkalmibb ruhának és egy farmer-póló összeállításnak egyaránt. Tapasztalataim szerint nincs olyan ember, akinek ne állna jól a kardigán: vékonyaknak és testeseknek egyaránt az előnyös külső tulajdonságait emeli ki. Rövidebb derékkal a hosszított fazont, alacsony termettel pedig a testhez simuló verziót válasszuk. A hosszabbak kitűnően néznek ki egy tunikával, egy-egy színes darab pedig a legfeketébb, legunalmasabb öltözéket is harsánynak láttatja, ami - lássuk be - tavasszal nem elhanyagolandó szempont. Szerencsére kardigánokat már mindenütt kapni, a fazonok és minták sokasága pedig évek óta nem volt ilyen színes.
A felül látható, hosszított fazonú kardigánok nagyon jól mutatnak szűk farmerral és egyszerű kiegészítőkkel. Az alsó, szűkebb darabokat pedig elegánsabb ruhákhoz ajánlom. Ha mintásat választasz, ügyelj arra, hogy a ruha, amire veszed, egyszínű legyen. Ugyanígy mintás ruhára csak sima, semleges árnyalatú kardigánt vegyél. A most nagyon menő, magas vállszabású fazon nagyon jól mutat magasított derekú ceruzaszoknyával, lényeg a kreativitás!

Fiúknak:
Fiúk, kérlek titeket, ezt a tanácsot fogadjátok meg: Ha legközelebb pulóvert vásárolnátok, emeljetek le inkább egy kardigánt a polcról. Sok lánytársam nevében mondhatom, hogy utóbbi sokkal divatosabb, modernebb, és - igen, így van - férfiasabb stílust eredményez. Az örök szabály jelen esetben is érvényes: rövid felsőtesttel hosszú kardigánt, rövid lábakkal pedig csípőig érő (tehát normális) hosszúságút válassz. Ha még bátortalan vagy e téren, keresd a visszafogott szabást, és a sötétebb árnyalatokat. Ha viszont valami merészebbre vágynál, öltsd magadra a nyár élénk színeit, és dobd fel vele kedvenc farmer-póló szettedet. Az alábbi képen mindkét verzióból láthatsz hármat:

Láthatod, hogy fazonokon belül is jócskán van mit válogatni: dönthetsz például a két- vagy többgombos változatból, lehet a gombozás egy- vagy kétsoros, és persze a nyakkivágás is lehet kerek, lehet V fazonú, vagy teljesen mély is. Egy kis súlyfelesleggel rendelkező fiúk inkább lazább, bővebb szabást válasszanak, míg a magas, vékony alkatúak bátran választhatják a feszülősebb, szűk verziót is: igen, sokan utánad néznek majd, de azok a pillantások - higgyétek el - csak az irigység miatt vannak. A színes kardigánok egyébként a "teddy boy" trend reneszánsza miatt újra divatosnak számítanak, így ha akad nálad még néhány, a nu-rave korszakodból megmaradt ijesztően színes darab, most előhalászhatod őket a szekrényedből. Lehet, hogy első látásra furcsának tűnik a már-már rózsaszínbe torkolló szín, de egyrészt a Jóbarátok óta tudjuk, hogy ez nem rózsaszín, hanem eperszínű, másrészt pedig ez az árnyalat még mindig jobb, mint a fiúk által halálra hordott, langyos fagyiszín. Szóval srácok, csak bátorság, a hatás nem fog elmaradni!

1 megjegyzés:

David írta...

szerintem is a kardigán nagyon előnyös tud lenni a férfi viseletben..hiszen egyszerre lehet nyitott (kigombolva) és zárt is. nekem is van egy pár a ruhatáramban :)