2010. március 7., vasárnap

Rajzák Kinga visszavonul?

Mostanában egyre gyakrabban jut eszembe, hogy milyen rég hallottam Rajzák Kingáról, de azt hittem, csupán nem néztem eléggé utána. Most utánanéztem, és valóban semmi hír. Néhányan tudni vélik, hogy a szupermodell nem folytatja lehengerlő karrierjét.

Az ezerarcú lány, Rajzák Kinga már évek óta az egyik legtehetségesebb magyar származású modellként volt számon tartva itthon, és az egész világon is. A legnagyobb divatházak kampányaiban szerepelt, és profizmusáról az is árulkodik, hogy Mihalik Enikő mellett ő szerepelt a The Room magazin ünnepi, tizedik számának címlapján. Aki kicsit jobban ismeri Kinga személyiségét, az tudhatja, hogy ő nem egy tipikus modell, inkább a lehető legkülönlegesebb. Sosem tűnt ki botrányokkal, mindig higgadt maradt, a kifutókon bájos, mosolygós arccal vonult végig még akkor is, amikor elege volt az egészből.


A modell azonban nemcsak erről, hanem végtelen intelligenciájáról is híres. Egy interjúban Kinga elmondta, hogy folyamatosan éhezik a tudásra, és meg sem áll egy PhD diploma megszerzéséig. A lányt fiatal kora ellenére nagyon foglalkoztatja a filozófia, rengeteget olvas, így az "üresfejű modell" címke mindenkire akasztható, de rá nem. Talán emiatt röppent fel a pletyka, hogy Kinga felhagy a modellkedéssel, és inkább a tanulást választja. Akárhogy is alakul a sorsa, mi mindenképp szurkolunk neki, és reméljük, azért hamarosan viszontláthatjuk egy-egy divatanyagban.

Nincsenek megjegyzések: