2010. február 13., szombat

Ki kicsoda? Kate Moss

Új rovatomban a divatvilág kulcsfiguráit ismerhetitek meg bővebben. Designerek, modellek és stylistok munkásságát fogom bemutatni, elsőként a világ egyik leghíresebb modelljének, Kate Moss-nak a pályafutását ismerhetitek meg.

A Katherine Ann Moss néven, 1974. január 16-án született modell korábban álmodni sem mert ekkora karrierről, mivel magassága még a 170 cm-t sem közelíti meg. Ennek ellenére 15 éves korában a JFK reptéren odament hozzá egy modellügynök, és rögtön leszerződtette. Első fotósorozata a The Face magazinban jelent meg, The Third Summer of Love címmel. 11 évvel később, 1999-ben már a világ egyik legszexibb nőjének választotta a Maxim, annak ellenére, hogy mindig is afféle "anti-szupermodellként" tartották számon. Az akkori modellek, mint például Naomi Campbell, vagy Cindy Crawford minden szempontból Kate ellentétei voltak: míg ők magasak voltak, erősek, és szinte berobbantak a kifutók világába, Kate kis termetű és törékeny volt, és szép lassan vált a világ egyik legkeresettebb topmodelljévé.

Vogue, 1993. június

Kate több, mint 300 címlapon szerepelt világszerte, természetesen több Vogue és Elle címlapfotóval büszkélkedhet, továbbá szerepelt szinte az összes jelentős tervező kampányában. 2005-ben szerződött le a Rimmel kampányaira, évekig volt a kozmetikai cég arca, nemrég viszont Lily Cole váltotta le a cégnél. A W magazin Kate-et nevezte meg múzsájaként, de Karl Lagerfeld is kedvenc modelljei közt tartja számon. Persze túl szép lenne önmagában ez a karrier, Kate pályafutásának számos árnyoldala is volt. Pete Doherty-vel való kapcsolata alatt hamar a drog fogságába esett, és amikor a Daily Mirror közzétette Moss kokainszippantós fotóit, számos cég, mint például a H&M, azonnal szerződést bontott vele. A modell rengeteg pénztől esett így el, de a Dior továbbra is kiállt mellette, és foglalkoztatta kampányaiban. Moss barátai (Naomi Campbell, Johnny Depp, és Alexander McQueen) támogatásának köszönhetően bevonult egy drogrehabilitációs központba, ám az elvonókúrát nem csinálta végig.

McQueen így biztosította Kate-et a támogatásáról

Szerencsére ez a sztori is jó befejezéssel zárult: egy évvel a botrányai után Kate egy hatalmas visszatéréssel elnyerte az Év Modellje díjat, majd még ebben az évben felkérték, hogy szerepeljen a világhírű Pirelli naptárban.
Moss nemcsak modellként volt jelen, 2007-ben bemutatkozott, mint designer. A modell a Topshop-nak tervezett egy kollekciót, de az év elején bejelentették, hogy a Longchamp is kiad egy Kate Moss nevével fémjelezett kézitáska-kollekciót. Ha ez még nem lenne elég, Kate énekesnőként is debütált, hallhatjuk például a Primal Scream Some Velvet Morning című számában, és Pete Doherty zenekarának, a Babyshambles-nek La Belle et la Bete című dalában is vokálozott. Ugyanezen együttesnek számokat is írt, Doherty-vel közösen jegyezte például a You Talk című számot. Feltűnt többek közt a Primal Scream, a White Stripes és Johnny Cash videoklipjeiben, és egy filmszerepet is eljátszott a Kendőzetlenül című 1995-ös alkotásban.
Kate jelenleg Londonban él nyolcéves lányával, Lila Grace-szel, viszonylag kiegyensúlyozott életet él, és természetesen még mindig a legfoglalkoztatottabb modellek közt tartják számon. A 2010-es éve is eseménydús lesz, a Longchamp kollekciója mellett idén is vele készítik a Cavalli kampányát, anyagokat készít világszerte, nemsokára pedig a francia Vogue-ban láthatjuk.

Nincsenek megjegyzések: