2010. január 12., kedd

Burberry Prorsum 2010 S/S

Az előző bejegyzésben említett trendek, elemek szinte mind megjelennek a Burberry 2010-es tavaszi-nyári kollekciójában. A már kultikussá vált ballonkabát mellett találkozhatunk a megszokott lágy színekkel, harmonikus, de mégis formabontó összeállításokkal.

A márka arca idén is Emma Watson lett, aki profi modelleket meghazudtoló módon állta a fotósok, sminkesek és stylistok támadását. Emma imádja a Burberry ruháit, elegánsnak és kényelmesnek tartja őket, és azt is elmondta, hogy a legjobban annak örül, hogy divatba jött a hangsúlyos vállszabás. "Egyszerűen imádom!" -mondta. A fotózás duplán különleges volt a fiatal színésznő számára, ugyanis az egyik férfimodellnek a testvérét, Alex Watsont választották.

A fotók egyébként nagyon jól sikerültek, csakúgy, mint a ruhák. A kollekcióban a testszínű, camel és bézs darabok mellett olyan színek is megjelentek, mint az Emma kabátján is látható, fényes hatású lila, a fehér, valamint a zöld és a kék egyes árnyalatai. A divatbemutató a Burberry arculatához híven összeszedett volt, elegáns, a modellek kivétel nélkül csodásak voltak. Ami nagyon tetszett még a bemutatón, azok a modellek cipői voltak. Tökéletesen illettek a ruhákhoz, az alattuk viselt zokni pedig egy plusz csavart adott az összeállításoknak. A bemutató utáni buli is hatalmas durranás volt, a zenét az angol Kooks szolgáltatta, de nem is folytatom tovább, beszéljen helyettem az alábbi videó:


Nincsenek megjegyzések: