2009. október 18., vasárnap

A nagy Psycho-körkép

Figyelem! A következő cikkben számos spoiler is helyet kapott, így ha még nem láttad a filmet, és ráadásul még érdekel is, ne olvass tovább!

Kicsit furcsa lesz ez a bejegyzés a sok divattal kapcsolatos írás után, ám mivel a blog címében ott van az a bizonyos 'art' szó is, azt sem árt elhanyagolni. A következőkben az egyik kedvenc filmemet, a Psycho-t fogom boncolgatni, mely szerintem a filmművészet egyik legkiemelkedőbb alkotása. Első hallásra számomra elég meglepő volt, hogy a filmből összesen 4 rész készült, plusz egy remake. Ezeket próbálom most elemezgetni, de ígérem, igyekszem nem lelőni a poént.

Az eredeti Psycho ugyebár egy 1960-as Hitchcock-film, ezzel valószínűleg senkinek nem mondok újat. Láthatjuk, hogy elég régi filmről van szó, viszont én sokszor elgondolkozom azon, hogy ha a mi, horrorfilmeken edződött generációnkra is ilyen hatással van, vajon mit szólhattak hozzá akkoriban. Alfred Hitchcock egyébként kifejezetten megtiltotta, hogy a főcím után bárkit is beengedjenek a vetítésekre, valamint a film előtt és után is arra kérte a közönséget, hogy ismerőseiknek ne beszéljenek a film végéről. Talán ennek köszönhetően lett a Psycho vége az egyik legmeghökkentőbb befejezés a filmtörténetben. Én legalábbis teljesen le voltam döbbenve, mikor először láttam. A film hamarosan igazi legendává nőtte ki magát, a híres zuhanyzós jelenetet számos feldolgozásban láttam újra, humoros és kevésbé szórakoztató formában is. Láttam már például a Simpson családban, a Charlie és a csokigyárban, ez is egy példa arra, hogy a Psycho nemcsak a komolyabb műfajokra volt hatással.


A film második részétől nem vártam túl sokat, a filmet ugyanis (szinte magától értetődően) nem Hitchcock rendezte, hanem Richard Franklin. Norman Bates-t továbbra is Anthony Perkins alakította, és feltűnt a Lila Crane-t alakító Vera Miles is, immár Lila Loomis-ként. A történet szerint 22 év telt el a Bates-házban történt borzalmak óta, Norman pedig a kezelést követően visszatér az otthonába, hogy tiszta lappal induljon. A dolog természetesen nem ilyen egyszerű, miért is lenne, megjelenik ugyanis Lila és annak lánya, Mary, és elhatározzák, hogy Normant az őrületbe kergetik. Bizonyára senkinek nem okoz meglepetést, hogy ez sikerül is.
A harmadik rész 1986-ban, a második után 3 évvel készült Anthony Perkins rendezésében. A történet itt sem különbözik sokban az eddigiektől: csinos lány, beteg fiú, zsaroló anya. Ez a rész valamivel akciódúsabb, mint az eddigiek, ám amikor már századszorra hallottam az "Anya! Úristen! Vér!" kiáltást (mellyel persze a 4. részben is találkozunk), akkor akaratlanul is elnevettem magam. Ebben a részben Norman egyre közelebb kerül a mentálisan instabil apácához, Maureen-hoz, az pedig kifejezetten újdonságként hatott, hogy a lány nem közvetlenül Norman keze által halt meg, bár őt már igazán életben hagyhatták volna. A történetben helyet kapott egy kíváncsi újságíró, és egy szakadt srác is.


A negyedik részt már csak valamiféle perverz kiváncsiságból néztem meg, bíztam benne, hogy az "A kezdetek" alcím kecsegtet valami jóval is. Habár a film ijesztőre sikerült, még így is nevetséges volt, és legfeljebb a Z-kategóriába sorolnám. Azon kívül, hogy megismerhettük Norman múltját (melyet igazából már régen ismertünk) egy betelefonálós rádióműsorba foglalva, a film ugyanazokat a kliséket vonultatta fel, melyeket az előző 3 rész bőven részletezett már. A film vége még tartogatott némi izgalmat, ám az idétlen múmia a legvégén azt a kis élményt is elrontotta.
És íme a bónusz, az 1998-as Psycho. Gus Van Sant ugyanis kockáról kockára leforgatta az eredeti filmet, csak persze más színészekkel, helyszínnel, és színesben. Eleve nem értem, hogy erre miért volt szükség, ráadásul a szereplők is túlságosan ellenszenvesek (pl. Vince Vaughn, mint Norman Bates). A zuhanyzós jelenet például nagyon durván el lett rontva, valami érthetetlen okból Bernard Herrmann egyébként zseniális zenéjét késleltetve indították el benne, ami az egész hangulatot odavágta. Összehasonlítási alapként mindenesetre érdekes, valamint biztos jobban tudtam volna értékelni, ha nem láttam volna előtte az eredetit.


Remélem azoknak, akik még nem látták (és figyelmen kívül hagyták a figyelmeztetést), és azoknak is, akik már látták a filmeket, sikerült kedvet hoznom hozzájuk, az elsőt viszont mindenképp nézzétek meg, felüdülés lesz a mostanában jellemző Ben Stiller-Rob Schneider vonal után.

2009. október 16., péntek

Elindult a BH&L!

Örömmel jelentem, hogy végre jutott időm arra, hogy elindítsam a SAF kistestvérét, a BHL-t. A rövidítés a Beauty, Health & Living címet takarja, így kitalálhattátok, hogy ez a blog inkább szépségápolással, életmóddal kapcsolatos írásokat közöl. Igyekszem mindkét blogot hetente frissíteni, remélem tetszenek majd a cikkek.

2009. október 9., péntek

Polyvore #2

Az előző bejegyzésemben ígértem még egy Polyvore-os összeállítást. Ebben az alapruhatáram darabjait szeretném bemutatni, és ígérem, ezután egy darabig nem fogok személyes jellegű cikket postolni. A Polyvore egyébként egy olyan weboldal, ahol a felhasználó montázsokat alkothat különböző képekből, főként ruhákból. Mindezt nagyon könnyen kezelhető módon teszi lehetővé az oldal, úgyhogy a Looklet-hez hasonlóan a Polyvore is egy egész délelőttös (vagy épp délutános) móka.

Rövidlátó lévén mindennap hordok szemüveget, már lassan 6-7 éve. Volt időm tehát megszokni ezt az állapotot, és meg is szerettem, a kontaktlencse nem nekem való. Télen viszont sok problémám akad vele, főleg a hideg utcáról meleg helyiségbe való belépéskor, ilyenkor garantált az 1-5 percig tartó vakság (ha valakinek van valami tippje erre, ossza meg velem). Régóta ugyanazt a keretet hordom, egy klasszikus fekete keretes darabot, bár mostanában fontolgatom, hogy váltok egy hasonló, de finomabb fazonra.
A legjobb alapöltözék szerintem a farmer-póló kombináció. Póló alatt itt egy fehér ujjatlan felsőt értek, rengeteg módon lehet kombinálni, így általában ezt választom, amikor reggel semmi ötletem. Nadrágot már nehezebb választanom, a magasabb derekú nem áll jól, a csípő fazonú nem mindig jön rám, a szára sem mindig olyan hosszú, mint kellene, de szerencsére összeakadtam a Zara-ban egy pont megfelelő farmerral, be is táraztam belőle kétféle színűt is. Ha túl unalmas ez az összeállítás, általában egy barna övvel szoktam megtörni az egyhangúságot.
A kardigánokat nagyon szeretem, szintén sokféle variációban léteznek, van is belőle jópár a szekrényemben. Az alapszíneket kedvelem, sosem voltam az a színes típus, egy fekete felső általában mindenhez illik.
A kabátválasztás nálam még nehezebb feladat, mint a nadrágvásárlás, de idén sikerült megúsznom a dilemmát. A télikabátról már áradoztam szeptemberben, így arról nem tennék több említést, átmeneti kabátot pedig a Bershkából választottam, egy motoros fazonú széldzsekit.
Kevés kiegészítőm van, pedig imádom a karkötőket, de egyedül a H&M-ben találkoztam xs-es méretú darabokkal, a többi pedig sajnos nem jó rám. Egy ezüst nyakláncot mindig hordok, van továbbá egy szokásos "mindenkinekvan" fazonú hosszú nyakláncom, valamint egy órás medálom.
És végül, a cipők. A kényelmes cipőket szeretem, hétköznap tornacipőt hordok, vagy a sima fekete Converse-emet, vagy a fekete szatén Adidas cipőmet. Ha csizmákról van szó, szeretem az elegánsabb darabokat, jelenleg két pár van a szekrényemben, egy lapos talpú enyhébb időkre, és egy magasabb sarkú fekete bokacsizma. Apropó, magassarkú. Rengeteg gyönyörű magassarkú van, szerintem egy lány abban mutat jól igazán, és nekem is van két pár, amit imádok. Két problémám van velük, az egyik, hogy kényelmetlenek, és nehéz bennük járni, a másik, hogy egy kb. 10 cm sarkú cipőben már igencsak verem a 185 centit, ami néha elég furcsa érzés, különösen amikor egy-egy 160 centis barátnőmmel vagyok.

Ha neked is van Polyvore összeállításod, küldd el a reginamehes[@]gmail.com-ra, és egy bejegyzésben kiteszem az oldalra.

Polyvore #1

Régóta szerettem volna írni egy cikket a Polyvore nevű oldalról, de annyi oldalon láttam már róla közhelyesebbnél közhelyesebb ajánlókat, hogy a bejegyzés csak nem akart elkészülni. Úgy döntöttem, hogy szakítok az átlagos bemutatással, és a weboldal segítségével bemutatom, hogy milyen sminktermékek alkotják a neszesszerem tartalmát.

Nem szoktam sok sminket használni, nem szeretem a többkilós vakolatot, mostanra a reggeli sminkem szintje is elérte a szempillaspirál-arcpír szintet, ha kicsit több időm van, akkor szóba jöhet a tus és a szájfény is. Viszonylag sokat kísérleteztem, mire megtaláltam mindenből a megfelelőt, ezeket szeretném most megosztani veletek.
A Rimmel termékeit mostanában szeretem, szempillaspirált például mindig is tőlük választottam. A Sexy Curves nevű nagyon bejött, abból is a lila változat. A vízálló spirálokat én senkinek nem ajánlom, sokkal jobban károsítja a szempillákat, és rájöttem, hogy felesleges is, mert a sima verziót is alig bírom lemosni.
Sokféle tust próbáltam már, a Maybelline tollszerű Line Definer-je nagyon bevált, sokáig használtam, ám most váltottam egy Avon termékre (Perfect Wear). Nekem kizárólag a festékkel töltött tusok jöhetnek szóba, a spirálra emlékeztető, "mártogatós" változattal szinte csak bénáztam, de ezekkel már jóval könnyebb a felvitel.
Alapozóra szerencsére sosem volt szükségem, a pirosítókat viszont imádom, szerintem az egyik leghasznosabb darabja a sminktáskáknak. Én Astor Perfect Blush-t használok, abból is egy háromszínű barnás árnyalatot (sajnos a Polyvore nem akarta importálni a képet).
Szájfényt nehezen választok. Sosem találok olyan színt, ami pont megfelelne, így általában maradok a színtelennél. Nemrég szereztem be egy újat, szintén Astort. A Shine Deluxe-ban elvileg gyémántpor és a manapság oly trendi méhpempő található, utóbbi (vagy a mesterséges aromák) kellemes mézillatot kölcsönöz a szájfénynek.
Nagyon gyakran van kifestve a körmöm, szinte mindig, ami nem túl jó, de nem bírok leszokni róla. Kétféle színt használok, az Astor "Vip Brown"-ját, és a Rimmel "Hot Gossip"-jét, utóbbit azért szeretem, mert nagyon könnyű felkenni, nem is értem, miért nem ilyen ecsetet adnak az összes körömlakkhoz.
Parfüm nélkül szintén nem indulok el otthonról, eddig Naomi Cambell egyik illatát használtam, a Cat Deluxe at night-ot, a napokban viszont visszaszoktam a Kylie Minogue Showtime-ra. Isteni illata van, és egy fújás elég egy napra, nagyon meg vagyok vele elégedve.

Ennyit a sminktáskámról, a Polyvore-ról viszont még nem, a következő bejegyzésemben azokat a ruhadarabokat fogom bemutatni, melyek nekem az alapruhatár fogalmát kimerítik.

2009. október 8., csütörtök

Marie Claire Fashion Days - A megkésett beszámoló

Nos, túl vagyok azon a bizonyos divatnapon. Vegyes érzelmekkel jöttem ki estefelé a Vam Design center kapuin. Egyrészt rettenetesen büszke vagyok a magyar tervezőkre, másrészt csalódott vagyok a külföldiek miatt. De erről majd később.


Miután a bejáratnál megkaparintottuk a kuponhoz járó Cango&Rinaldi gyűrűt (ami persze még a hüvelykujjamra is nagy), bevetettük magunkat a második sorba, és izgatottan vártuk a bemutatót. Azelőtt még sose jártam hasonló rendezvényen, ezért nagyon furcsa volt a kifutó, a kamerák, ráadásul mindez ilyen közelségből. Szerencsére nem kellett sokat várnunk a kezdésre. A Future Generation divatshowja kezdett, ahonnan nekem Havancsák Teréz kollekciója tetszett legjobban. A modellek is itt tetszettek a legjobban, néha csak ámultam, hogy milyen profizmussal képesek olyan apró hibákat elrejteni egy-egy pózzal, mint egy legalább három számmal kisebb cipő, vagy néhány bőrhiba. A - szerintem- elég rövidre sikerült bemutatót rögtön követte a New Generation nevű, mely során a már megismert tervezők munkáit láthattuk egy már jóval hosszabb bemutató keretében. Itt már bőven volt miből válogatni, imádtam az összes kollekciót, bár persze akadtak olyan darabok is, melyeket nem lettem volna képes magamra erőltetni. Különösen tetszettek a Use és Nanushka ruhái, de a Je Suis Belle kollekciójából is kinéztem jópár ruhát. Azok a megoldások tetszettek legjobban, amiket utcára, a hétköznapokon is bátran fel lehet venni. Rengeteg szép kiegészítő is helyet kapott a kollekciókban, Vágó Réka cipői például gyönyörűek, a Je Suis Belle faágait viszont nem merném magamra aggatni.




A bemutatókról ennyit, most inkább a részletekre térnék ki. A zene szinte az összes bemutatón passzolt, egyedül a Je Suis Belle bemutatója alatt futó klasszikus zene (valószínűleg egy film zenéje, Tim Burton-re tippelnék, de nem akarok butaságokat írni - utólag rákerestem google-ben, és valóban, Nightmare Before Christmas) hatott kicsit bizarrnak, de azt hiszem, van már akkora nevük, hogy az ilyeneket megengedhessék maguknak.

A modellek szinte mind profik voltak, látszott rajtuk, hogy értik a dolgukat, bár valószínűleg túl kritikus szemmel néztem őket, mert mindezek ellenére néha meresztettem a szemem rendesen. Voltak rettenetesen vékony lányok (tudom, a modellszakma, de ez már tényleg túlzás volt), voltak olyan lányok, akikről meg nem mondtam volna, hogy modellek, de többségben azért rendben voltak. Szinte mindegyik bemutatót Sztrányai Gigi zárta (a képen épp egy Anh Tuan-ruhában), nem véletlenül, mindenféle elfogultság nélkül mondhatom, hogy ő volt az összes modell közül a legprofibb, látszott rajta, hogy nem először csinál ilyet.

És íme, a kritikus pont, a francia tervezők divatbemutatója. Kettőt néztem végig, a Pause Café és a Fred Sabatier bemutatóját. Nem köntörfalazom, botrányos volt mindkettő. A ruhák ódivatúak voltak, a modellek pedig valami számomra érthetetlen utasítást követve végigszerencsétlenkedték a bemutatót. Rengeteg erőltetett pózt láttam, látszott, hogy a lányok is pont annyira szenvednek, mint mi. Emellett szinte minden ruha lötyögött a modelleken, nem tudom, mit kerestek ezek a ruhák egy divatnapon, vagy egyáltalán a kifutón. A bemutatók után olyannyira kiábrándultam az egészből (bár erre rásegített a Mojito-tól elszenvedett fejfájás is), hogy otthagyva a Balenciaga, és az YSL bemutatóját, hazamentem. A képek alapján jó lehetett mindkét bemutató, de olyan sokról remélem nem maradtam le, majd egyszer benézek a Heaven-be, hogy enyhítsek a bűneimen. Kifelé menet a kigyúrt biztonsági őr még letépte a kezemről a karszalagot, pedig szívesen megtartottam volna, mert akármilyen rossz volt a befejezés, tényleg jól éreztem magam.

2009. október 2., péntek

{windowshopper} 09/29

Új rovatomban helyzetjelentést adok néhány bolt kollekciójáról, újdonságiról, akcióiról. Igyekszem heti rendszerességgel frissíteni, és minél szélesebb képet adni a ruhákról, kezdésnek három boltban néztem körbe.



Első célpontom a Mono Fashion volt. Alaposan körbenéztem, mivel be kell vallanom, még sosem jártam ott (nem gondoltam volna, hogy ennyire közel van a sulihoz..). A női volnalon a ruhák az idei őszi-téli trendeknek megfelelően a hűvös színskálán mozogtak, rengeteg fekete darabot láttam, de ugyanúgy voltak szürke és barackszínű ruhák is. A hangsúly itt inkább az anyagokon volt, kis fekete ruhából például végtelen számú megoldást láttam. Itt említeném meg, hogy találtam egy gyönyörű Nanushka ruhát, csodás anyagból, még csodásabb szabással. A kiegészítők viszont nem nyerték el a tetszésemet, igaz, azon a fronton nem nézelődtem túl alaposan, de a sapkák, kesztyűk egyrészt drágák voltak, másrészt - szerintem - borzalmas anyagból készültek.

A következő állomás a Pull&Bear volt. Nem tartozik a törzshelyeim közé ez a bolthálózat, nekem valahogy túl sportosak a ruháik. Ezzel szemben ez volt az egyetlen hely, ahol vettem is valamit, egy gyönyörű csipkemintás felsőt. Úgy látszik egyébként, hogy a bolt visszavett kicsit a sportosabb stílusból, mivel a női ruhák 90%-át mintha Mary-Kate Olsen gardróbjából emelték volna ki, rengeteg volt a grunge stílusú darab, és akadtak köztük meglepően jók is. A Vörösmarty téri üzlet alaposan felpakolt kötött ruhákból is, rengeteg fazonú és színű kardigánnal, pulcsival, és kötött ruhával is találkoztam. Voltak érdekes bőrdzsekijeik és szövetkabátok is, elérhető áron.

Régóta kedvencem a H&M legnagyobb üzlete, mindig látok valamit, amit legszívesebben azonnal magammal vinnék, viszont szomorúan tapasztaltam, hogy az áraik egyre magasabbak. Mostanra az is kiderült, hogy ez az üzlet lesz az egyike azon kiválasztott boltoknak, ahol kaphatóak lesznek a külön nekik tervezett Jimmy Choo cipők. A ruhák csodásak, tényleg, rengeteg olyan darabot láttam, melyek mintha csak egy híres designer kifutójáról léptek volna elő. Ez az állítás mindenre igaz, a kabátoktól a ruhákon át a férfi cuccokig. Kiegészítők terén a kínálat nekem még mindig nem volt elég, a tavalyi évhez képest most sokkal kevesebb sálat, sapkát láttam, vannak viszont imádnivaló kesztyűk, 3-4000 Ft körüli áron. Remélem, ahogy beköszönt a tél, ezt a hiányosságot pótolni fogják.